A Hatos megálló című újság harmadik száma már a szerkesztés utolsó fázisában, reményeink szerint két hét múlva kezükbe vehetik a kinyomtatott példányokat a perecesiek.

Addig is hadd mutassunk ízelítőt, egy komplett cikkel, mely a sportágakat és sportpályákat bemutató sorozat aktuális darabja, a téma pedig  a sportlövészet. Azért is esett a választásunk erre az anyagra, mert ahhoz képest, ami a lapba befért, többet tudunk mutatni: a cikkben is megszólaló Stankóczi Attila privát archívuma segítségével.

Tölts, tűz!… Tüzet szüntess!

Következik egy tradicionális, szép és sikeres, ám a csapatjátékoknál kevésbé szem előtt lévő sportág, és annak talán kevésbé ismert pályái: a céllövészet.

A múlt század harmincas éveire lőhetjük be a céllövészet mint komoly sport perecesi kezdeteit. Természetesen amatőr keretek között űzött szabadidős tevékenységről beszélünk, amelynek – eleinte a Bányaigazgatósághoz tartozó lőtéren – a leventeoktatás képezte alapját és kereteit.

A ötvenes években a bányászati sportegyesület (eleinte a PTK) szak-osztályaként emelték célzásra fegyverüket a sportlövők, aminek tömegsporti bázisát az adta, hogy a 19-es és a 38-as számú általános iskolák tanulóit kötelezően vezényelték egy kis lövészetre, hogy közülük a leg-ügyesebbeket kiszűrve toborozzák az utánpótlás számára. Néhány évtized után a sportág, mint a sport és a kultúra csaknem minden szegmense hanyatlásnak indult, ez az ezredfordulóra érte el a mélypontot.

Előtte azonban a céllövészet, amelynek kispuskás és légpuskás ága is létezett, országosan elismert sikereket aratott, nemzetközi kapcsolatokat épített ki, válogatott sportolókat nevelt ki.
„A Vilma forrásnál, a Bányász presszó mögött alakították ki azt a telepet, a korábbi tűzoltósági fel-vonulási terület felszámolásával, ahol a lőterünk működött. Tíz méteres hosszal, 8-10 lőállással. Ez a nyolcvanas évek végéig volt itt, akkor a légpuskások is az éles lőszerrel dolgozóknak a régi focipálya fölötti erdőrészen lévő lőterére költöztek fel” – idézi ma Stankóczi Attila, aki ifjúsági országos bajnoki címig vitte negyedszázada, akárcsak őt megelőzően Solymosi Ildikó.

Az utolsó eredményre vonatkozó adatok, amiket a rendelkezésünkre álló szakirodalomból kiolvashatunk (Pereces története a XIX-XX. században, 2001), az 1998-as évi Diákolimpiára vonatkoznak, és három perecesi harmadik helyezést ünnepelnek.

   „Kassai János 1956 decemberétől elhivatottan, példamutatóan irányította ezt a sportszeretetet. Céljuk mindenkor az erkölcsös magatartásra, fegyelemre és sportszeretetre való nevelés volt. Az ifjúságon kívül a tartalékosok képzésével is foglalkoztak. Fegyvereket és lőszert az MHSZ-től kaptak. Anyagi segítséget adott a bányaüzem és a szakszervezet is.”

   „Az utóbbi években sajnos célszerű volt a kispuskákat és pisztolyokat leadni, mert a fenntartási költségek a minimálisra csökkentek, csak a légpuskák maradtak meg.”
Forrás: Lovász Tivadar–Pál István: Sportélet Perecesen

 

(első három fotó forrása: Seszták Dezső, illetve Új Bányamécs Baráti Kör archívuma)