KezdőlapHatos megálló - perecesi újságTengerföldről Tündérkertbe – a teljes képregény

Az új-zélandi illetőségű turista, Lomu (aki egy odavalósi, világhírű sportolóról kapta nevét) kalandjait követhették az elmúlt esztendő során a Hatos megálló újság olvasói. A most véget érő projekt keretében megjelent kiadvány négy száma címlapján tartalmazta a sztori újabb és újabb epizódjait. Vörös szakállú kíváncsi kerékpárosunk Európán, azon belül Magyarországon végigkerekezve vetődött el Miskolcra, itt pedig érdeklődés ébredt benne a városrész iránt, amelyet a bédekkerek egyébként nem különösebben ajánlottak a figyelmébe. De őt, amint a Bükk felől a Kilián lakótelep környékére ért, valamiképp megragadta és maga felé vonzotta az – akkor még számára teljesen ismeretlen – Pereces szelleme…

Új-Zéland nevének jelentése Tengerföld, a bányásztelepülés egykori beceneve, ami a szabadtéri színpad után terjedt át az egész környékre, Tündérkert: innen a mese címe. A forgatókönyv megírását Darázs Richárd és Balogh Attila vállalta magára, rajzolónak pedig (epizódonként cserélődve) Török Esztert, Merényi Dánielt, Pilcz Rolandot és Babos Krisztát nyerték meg.

Lomu pedig az ő kezük munkája nyomán végigjárta kerékpáros útját a diósgyőri vártól kezdve: Erenyőn, az Állomás téren, a Hatházon és a régi futballpályán, a szabadtéri színpadon, a Vilma-forráson, a Bollóalja utcán, a Debreczeni Márton lakótelepen, az Iskola utcán, az Erdősor végi buszmegállón át megint csak vissza a bükki turistautakig…

Vajon hallunk-e valaha Lomuról? Nem tudhatjuk e percben. De bízzunk abban, hogy ő, még ha haza is tér hamarosan tengerentúli hazájába, hallhat még Miskolcról és Perecesről mindenféle jókat, amik, lévén annyira jó hírek, egészen odáig elhallatszanak.

Kattintás után kényelmesen végigolvasható a teljes képregény-sorozat, PDF file formájában, az Issuu.com könyvtárba feltöltve.

A hozzászólások le vannak tiltva.