Megszépült a színpad, 4. rész
Lezárult a Hatos projekt színpadfestési akciója. Nyilván lehetne és rá is férne a létesítményre a további csinosítgatás, de az a fázis, amit jelen programban terveztek a szervezők és amire mód (pénz, energia, idő) adott, az most megvalósult, véget ért.
Ahogy korábban több szakaszban bemutattuk a munkálatokat – amelyek az elmúlt hetekben zajlottak -, több csapat is dolgozott a betonfalak díszítésén, szépítésén. A színezés egyik része a Balogh Veronika vezette iskoláscsapat érdeme, amihez a Láng Noémi által irányított Zóna Egyesület készítette elő a “terepet”. A Fazola középiskola diákjaiból két csapat is tevékenykedett: a Halász Péter vezette csoport a belső falrész további dekorálásán dolgozott – Péter a “Placc” Köztéri Művészeti Egyesület elnöke és a Fazola Középiskolában tanít, így találkozhatott részéről a kellemes a hasznossal -, míg a Vas Lajos által irányított csapat a külső falrész korabeli színvilágot visszaidéző téglafestés munkálataival foglalatoskodott. Fontos volt a Fazola Középiskola, a Bulgárföldi Általános és a Premier Művészeti Iskola, valamint a Zóna Egyesület szerepvállalása; köszönet nekik ezért.
A legutóbb itt bemutatott állapothoz képest történtek finomítások, ezért most abban a verzióban tudjuk fotósorozaton bemutatni a szabadtéri színpad közvetlen környezetét, a határoló kerítésre került grafikákat, ahogyan azok a következő időszakban látható lesz a környéken élők, az arra sétálók számára.
A folytatás, a további falszakaszok befestése? Ez még a jövő zenéje… Mint ahogy a harmincas-negyvenes-ötvenes években a pereces kulturális életének (drámák, operettek, dalestek, koncertek!) központját jelentő színházi miliő valódi újjáéledése is.
És a külső, utca felőli oldal: